azt már megfigyeltem egy ideje, hogy az ünnepekkor hajlamos vagyok feláldozni a szépérzékem a cukiság oltárán. most egy ilyen süteményre készülök, ami tuti, hogy óriási hit lesz a gyerekeknél, közben pedig lelki szemeim előtt látom, ahogy a Szépség és az Ízlés egy középkori, tojás alakú kőoltáron egymás karjaiba hullva kivéreznek a borotvaéles pengém által ejtett sebből.

azt már megfigyeltem egy ideje, hogy az ünnepekkor hajlamos vagyok feláldozni a szépérzékem a cukiság oltárán. most egy ilyen süteményre készülök, ami tuti, hogy óriási hit lesz a gyerekeknél, közben pedig lelki szemeim előtt látom, ahogy a Szépség és az Ízlés egy középkori, tojás alakú kőoltáron egymás karjaiba hullva kivéreznek a borotvaéles pengém által ejtett sebből.

tegnap volt két éves

ez a kis száni blogom. bár ez a kedvencem az összes blogom közül, összesen 88 posztot bírtam tolni a két év alatt és ma mikor végignéztem, rájöttem, hogy mennyi mindent nem dokumentáltam le az évek alatt. oh, well.

szerelmem a székek iránt örök marad, de valószínűleg sokkal kevesebbet fogok tudni gyártani most, hogy már nincs kertem. azt hiszem a 4 darab követőm ki fogja bírni. gyönyörű házikómtól búcsúzom ezekkel a képekkel, amik szintén kimaradtak a két év alatt:

a bagolyodvas fafogassal, amihez mintegy négyezer apró papírlevelet vágtam ki zöld színű magazinlapokból:

image

image

és a gyerekszobai falvalamivel, ami nem matrica, nem festék, hanem inkább rengeteg meló volt, de már úgyis kinőtték

image

és a világ legprosztóbb táblájával, amiről azt hittem,hogy szép lesz, de azt hiszem elmondhatjuk, hogy kár volt bele a 6 rugós tikkurila zománcfesték

image

RIP, kicsi ház.

álmaim konyhája. na jó, az egyik.

elköltözünk

úgyhogy a következő egy hónapban újra festés jön. ezúttal valószínűleg meglévő dolgok átmodellezése az érdi countryból a XI. kerületi szecesszióba.

Mint mindig, most is 4 forintból.

so this is christmas, igaz, hogy már január közepe van

van ez a férfi a házamban, akinek tetszenek ezek a fura képek. kábé 5 éve már megjegyezte, hogy tetszik neki ez a kép, hát, mondtam, édesem, szerintem elég gáz, de azért csak megkapta a születésnapjára. persze kinyomtatni nem lehetett, mert a legnagyobb kép, amit találtam az in real life 5x5 centis volt (vagy 5x4, nem emlékszem), knopik úrnak meg hiába írtam, hogy hi, how are you i would like to pay shitloads of money for your work, baszott válaszolni. anyátok, gondoltam magamban és mivel pont egy 9 hónapos gyerekem volt, aki néha aludt is olyan 20 percet, úgy döntöttem, hogy lefestem neki. mit ne mondjak, kurva sok apró kis madarat kellett piros papírból kivágnom, de abszolút megérte, nagyon örült neki. sajnos azóta is kint van a kép, amit én házastársi liberalizmusom egyik jelentős demonstrációjának tartok.

a lényeg: hála Istennek, knopik úr úgy döntött,hogy csinál ehhez a képhez egy folytatást is. egyik szemem sír, másik meg nevet: tök jó ajándékötlet karácsony előtt és még egy véres szar a nappalim falán. a jelentős különbség az előzőhöz képest az volt, hogy azóta van pluszban még egy gyerekem meg egy melóm, azaz kb 95%-kal kevesebb időm az egészre. de én nem vagyok egy feladós csaj (meg reális sem) és még mielőtt rohadtul elkezdeném sajnálni magam, azt már tudtam, hogy hogyan fogom megcsinálni és ez óriási fegyvertény. a tervezés a legnehezebb és a leghosszabb mindig, az itt nyert időt arra vesztegettem el, hogy lefotózzam a folyamatot.

végül persze szuper jól szórakoztam. volt összesen kétszer 4 órám az egészre, de végre nem azért mentem a munkahelyemre, hogy dolgozzak, hanem azért, hogy azzal foglalkozzak, amivel a világon a legjobban szeretek: molyolni valamivel hosszasan, miközben valami fasza kis zene szól. érdemes lenne elgondolkodnom a karrier választásomon.

1. fázis (Chick Corea: The Leprechaun)

Ez úgy néz ki, hogy először is össze kell baszkodni az egész papírt, összekoszolni, összefröcskölni, összefoltozni, megfolyatni rajta a festéket…ahogy jön.

Aztán ki kell találni, hogy mekkorára lesz nagyítva az a kép, amiből dolgozom, ez egy érdekes rész, mert van ugye egy 50x70-es kartonlap, amire festem, meg egy 20x30-as laptopkijelző, meg az agyam, ami e között a két felület között semmilyen kapcsolatot nem lát. Elsőre be is szívtam, de végül a 410%-os nagyítás lett a nyerő. Ezek után fogtam egy selyempapírt és szépen részletekben lemásoltam az eredeti kép főbb vonalait. Ez csak azért kell, mert szorít az idő és bár a részleteket szemre is meg tudom rajzolni, arra nem vállalkozom, hogy trial and error módszerrel találgassam az arányokat a teljes képkompozíción. És igen, kedves zsírszóda, rátettem a selyempapírt a kijelzőre és egy golyóstollal kábé átrajzoltam a körvonalakat.

Aztán a selyempapíros körvonalat rátettem az összekoszolt kartonra és újra átrajzoltam az összes vonalat golyóstollal, így az belenyomódott a kartonba is (klasszik általános iskolás képmásolás).

2. fázis (Flora Purim: Speed of Light)

Most jön a festés. Semmi vad, először körbefestettem a körvonalakat. Itt már figyelni kellett a finomságokra is, de azért összességében nem volt egy óriási trouvaille. A lényeg az, hogy nem kell mindig érteni, hogy mit csinálsz, csak másolni, mint a kisdiák. A végén úgyis összeáll.

(hehehe, most látom, hogy nem is úgy csináltam, ahogyan leírtam. úgy kellett volna csinálni, de elfelejtettem összekoszolni a papírt, úgyhogy az csak a főbb vonalak lefestése után jött.)

3. fázis (Hugh Laurie: Let them Talk)

A kendő. Az előző képből kiindulva tudtam, hogy a kendő akkor lesz kendőszerű, ha más textúrájú cuccból van ráragasztva, erre tök jó gyűrt itatott csomagolópapírt lehet kapni a papírboltokban. Az eljárás ugyanaz volt: a selyempapíron áthúztam tollal a vonalakat, ez benyomódott a gyűrt csomagolópapírba, aztán ezt kivágni, ragasztani, helló. Aztán erre fekete festékkel újra rá kellett másolni a hajtás- és gyűrődésnyomokat, ez az a pont, amikor csak arra lehet brazírozni, hogy ha elég távolról nézzük majd a képet, akkor pont olyan lesz az összhatás, mint amit adrian knopik számítógéppel elért.

4. fázis (Nina Simone: Nina at the Village Gate, Nick Cave: The Good Son)

Hangyák. Ez volt a leggenyóbb rész, sok-sok kis rohadék hangyát kell a piros csomagolópapírból kivágni és úgy a képre illeszteni, hogy a kendő részei is legyenek, de közben meg ne. Ehhez megint jött a jó öreg képernyőre selyempapír-másolás fogás, aztán ezt visszájáról ráragasztani a piros papírra, aztán körülvágni (mennyi apró láb!!!) és aztán mehet a ragasztás. 

Ez csúcsszuper művelet, a sok tizedmilliméteres selyempapírláb baromi könnyen ragadt mindenhová, pl. az ujjaimra, a hajamra, a pöcsömre. Ekkor már nagyon késő volt, de nem kurvaanyáztam, remember, én ezt szeretem csinálni.

Amikor ez is kész volt, akkor már majdnem minden kész volt. 

Már csak annyit kellett csinálni, hogy tökéletesen ugyanolyan árnyalatú piros akrilt kellett keverni, mint a selyempapír, hogy azokat a hangyákat, amik túlságosan kicsik és kidolgozatlanok voltak a képen, odafessem ahová valók.

Hát így történt, igen tisztelt bíróság. Hosszú volt, de amint a végeredmény mellett látszik is, egy Gösser és egy cigi sok mindenen átsegít.

ha most azt hiszitek, hogy

a. kivéreztetéssel próbálom gyógyítani a szifiliszemet

b. felvágtam az ereimet mert nem bírtam a tanévkezdést

c. megcsalt a férjem és a levágott pöcséből csorgatom ki a vért egy esti jó hagymás sült vérhez (igen, valóban egy fürdőruha felsővel van fellógatva, miért, bajod?)

akkor csak azt tudom mondani, hölgyeim és uraim, bárcsak, bárcsak.

az miert van

hogy az egyetlen vécépapírtartót, ami tetszik, Japánból kell megrendelni?

nem mindig szeretem

  • én: nem akarod irántam érzett határtalan szerelmedet kifejezni azzal, hogy lefested ezt a konvektort?
  • nemén: egyáltalán nem.
  • én: tudod, vannak olyan háztartások, ahol az ilyeneket a férfi csinálja. én csak annyit mondok, hogy szívem, fesd le a konvektort, a csávó meg megcsinálja.
  • én: igen, én is hallottam már ilyenről. na fessél tovább.
  • és csak annyit a végére, hogy ha van valami, ami minden szempontból ellentéte az én beloved Tikkurila Otexemnek, akkor az a konvektorfesték, ami nem terül, ragad, foltos, 2 évig szárad, de egy év után elkezd lepattogni. minden konvektor nyalja ki a seggem. egyenként.
Have nothing in your house that you do not know to be useful or believe to be beautiful.
William Morris (1834-1896)

Otexet Minden Háztartásba!

Egy ideig azt gondoltam, hogy ha lesz még egy tetoválásom, akkor az nem lehet más, csak a férjem neve. Most már biztos vagyok benne, hogy csak és kizárólag egy dolgot varratok magamra: Tikkurila Otex.

Vannak ezek a reklámok, hogy Szilvia a barátnőm, meg barátom a medvesajt, meg ilyenek, amiknél sosem értettem, hogyan lehet ekkora baromságokat mondani, hát ki nem szarja le a törlőkendőt meg az ömlesztett sajtot? De bizony van barátság ember és tárgy között: Otex és én életre szóló barátságot kötöttünk. Már-már szerelem ez: megbízható, erős, szép, nekem más nem kell. Jó, nem vörös, de valamit valamiért.

Szóval adva volt a világ legundorítóbb fürdőszobapadlója. Tessék megnézni:

Lássák, nem hazudok, valóban igen ronda volt szegény és bár nem szép dolog, én gyűlöltem ezért. 3 éve gyűlölöm, 3 éve töröm a fejem azon, hogyan végezzek vele. Olyan 400 verziót fogalmaztam már meg, egészen a klasszikus hívjukkialacitéskövezzele megoldástól egészen odáig, hogy borítsuk be rókatüdővel.

Az alapfelállás nem változott (i.e. nincs lóvé) és végül az egyik, igen jópofa stahljudit-stílusú lakberendezős blogban valaki egy huszárvágással lefestett valami hasonlóan ocsmány szart, szóval gondoltam nehogymáénilyetnetudjakcsinálnivazzeghátkivagyokénna. pont ezt gondoltam, így.

Maradjunk annyiban, hogy nem mindenki hitt bennem. Tikkurila festékbolt, Budaörs (ahol nem lehet kibebaszott kártyával fizetni, hát hol a francba vagyunk mi és milyen évet írunk?!!!!! na.)

- Fára?

- Nem, padlóra.

- ????? (szemöldökfelvonás) Sanyi! Ez kellene a hölgynek!

(Sanyi): - Fára?

- Nem, padlóra.

- ?????? (szemöldökfelvonás) Nem lesz az jó.

- De jó lesz.

Ebben meg is egyeztünk. A festékhez még annyit, hogy mindig is nagyon szerettem volna színskáláról választani egyszer, mert azt láttam, hogy ott a Világ Összes Színárnyalata megtalálható. Hát nem. Biztosan volt 8000 szín azon a színskálán és azt is pontosan meg tudtam mutatni, hogy melyik két árnyalat közötti árnyalat kellett volna nekem, ami nem volt.

A lényeg: mosógép kihúz, mit húz! Lököd, tép, vontat! Padló nagyon alaposan felmos (jé, így nem is olyan ronda…DE!), Otex használati utasítás elolvas (svédül, mert a felemelhető cimkét, ami alatt great britainül volt, azt ma találtam meg): Slipning och övermålning kan utföras följande dag. Mint minden használati utasítást, ezt is figyelmen kívül hagytam, följande dag banyek, nincs nekem arra időm, nekem föregående dag kellene, ha lehetne, de legkésőbb samma dag, maradjunk annyiban, mert még három réteg megy rá.

Applikáltam hát, s lőn:

Ez már a második réteg, de már így is túl hosszú ez a poszt, ráadásul - lássuk be - rajtam kívül ez igazán senkit sem érdekel.

Otex egyik legjobb tulajdonsága, hogy gyorsan szárad. Míg a rohadt Trinát zománcfestékkel festett komódom még két évvel festés után is összefogja fehérre a (képzeletbeli) méregdrága fekete Chanel csipkebugyimat, az Otex 2-3 órán belül csontszáraz. Ezért is imádom őt. 

Dobtam is rá azonnal a zománcot, legyen neki színe, haladjunk. Ezen a ponton jöttem rá, hogy lehet, hogy nem volt a legjobb ötlet 2 kávét, fél liter kólát és egy fél doboz cigarettát bevinni a szervezetembe, mert az európai kultúrkörben ez egyenlő ugye a fosással, a vécém felett meg vörösen villogott az access denied felirat. Végül győzedelmeskedtem a természet felett, nem vagyok én állat, nemigaz?!

Mondjuk fürdeni átmentünk a szomszéd nénihez, de ma már ment rá két réteg parkettalakk is. Az elméletem az, hogy ez majd ad neki egy kis kopásállóságot, bár gondolom, hogy azért ezzel többen vitatkoznának. Az idő majd engem igazol úgyis.

Zárásként álljon hát itt a végeredmény, tényleg csak azért, hogy megmutassam, hogy valóban lett színe, bár belátom, hogy ennek a posztnak a képanyaga a TV1 Híradójával vetekszik, amolyan mutatok valamit ami nem jó, de legalább kép. A színe se ilyen, de mindegy is.

Ma este már itthon fürdünk, holnapra visszakerül minden a helyére és akkor kezdhetek gondolkodni azon, hogy honnan a picsából szerzek majd olyan szőnyeget, ami ezen jól néz ki.