egy ideje követek egy csajt (?), aki elképesztő süteményeket süt és a minap bevallotta, hogy az egyik torta, ami egyébként úgy néz ki, mint ahogy én a mennyországot képzelem, tök szar ízű lett. nagyon bejött nekem, mert simán le is tagadhatta volna.

én le se tagadhatnám, hogy ez a sámlifestés nem érte meg még azt a bruttó másfél óra munkát sem, amit belefeccöltem. mondhatnám azt is, hogy volt egy ronda sámlim, ami most nem szép.

valahogy úgy alakult, hogy a gyerekek névnapjára általában csinálok valamit. idén totoro, macskabusz (amin kifolyt a szemem mire megcsináltam), és karkötők. (igen, karkötők fiúknak. problem?)

Az egész úgy kezdődött (valószínűleg), hogy a dédnagyanyám csináltatott egy asztalkát. Valószínűleg nem telefonnak, mert egy 200 lelkes faluban lakott. Nem is tudom minek, de mindegy is. Legközelebb arra emlékszem, hogy ez a kis valamicske nagyanyáméknál őrzi a fiókjában a gumikat, egérfogót, borítékot meg a savanyúcukorkát a tisztaszobában. Aztán itt egy nagy ugrás jön időben, mivel nagyanyám elkövette azt a stratégiai hibát, hogy 5 hónappal később halt meg, mint a keresztapám és 4 hónappal később, mint apám (igen, az egy nagyon sikeres év volt a családban), úgyhogy egyáltalán nem foglalkoztam azzal éppen, hogy mi marad nekem belőle. Így esett, hogy drága nagyanyámtól a következő tárgyi emlékeim vannak: egy 25x25 centis anyagdarab a kedvenc ruhájából, egy alumínium tejeskanna, amiben a tejet vittem haza Sztupák János bácsiéktól, egy fa teknő (ill. tekenő, ahogy ő hívta), amiben a lisztet tartotta és egy fonott szatyor, amiben pedig az üres lisztes- és cukroszacskókat. Bizony, bár nagyanyám nem volt sváb, tiszteletbelinek azért elment volna, mert ő az ilyen papírzacskókat eltette (mind), hogy aztán lehessen bele pogácsát tenni az útra, vagy gombot, vagy lókolbászt, vagy argentin fociválogatottat. Drága édes szerelmetes nagymamám.

Aztán meghalt nemrég a nagynéném is, akinél ez az asztalka dekkolt napjainkig és most már résen voltam. Persze a tesóm leszarta, hogy én résen vagyok és egy óvatlan pillanatban simán odaajándékozta ezt valami szegről-végről ismert kollégahavernak. Elég régóta vagyunk tesók és azt hiszem az utóbbi 15 évben nemigen mondtam neki ellent, de amikor ez kiderült, lendvaiildikós reszkető fejjel csak annyit mondtam neki: nem érdekel hogyan,de kérd vissza, az nekem KELL! Tesóm így kijjebb lett egy kollégahaverral én meg beljebb egy örökséggel.

Családom nőtagjairól annyit kell tudni, hogy nagy vehemenciával ámde kurva szarul festenek. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a négy generáció több ízben festette le ezt a bútordarabot, de szerintem 1920 óta soha senki nem vette a fáradságot, hogy csiszoljon is, sőt, egy idő után már csak úgy kentek. Mutatnám.

A sérült részekre csak úgy ráfestünk

és a faszom se fogja kikerülni a rézveretet, jó lesz az így is. Meg úgy is.

Még szerencse, hogy rengeteg időm van (nem), ezért pont volt 2 és fél órám első körben lekapargatni a rézveretet.

Aztán szigorú védőöltözetben (fürdőruhafelső és gumipapucs) nekiálltam leirtani az évtizedek, mit tizedek! századok! alatt keletkezett festékrétegeket.

Aha, meg a nagy lófaszt! A Kromofág sírt, zokogott, létrehozott egy ilyen vírusos bőrbetegséget az asztalkán,

de így is csak két réteg fehéret sikerült leszednem. Ettől függetlenül elmondhatom, hogy egy gyors időutazással ugrottam vissza pár tíz évet, mert legalább eljutottam a nagyanyám által kenegetett világossárgához (ami alatt még legalább két sárga van.)

Eddig ennyit bírtam, mind Kromofágbelégzéssel, mind idővel. Folyt. köv.

óvó nénik búcsúajándékai, negyeddöntő

sütemények, amik csak azért sütődnek mert, meg szépek, aztán hogy megeszi-e valaki, az már mellékes.

alien in da house

ofélia szék

(Reblogged from ayra)

a falak színe márpedig legyen fehér, kivéve, mikor nagyon nem.

(Reblogged from ayra)

fotelök és a dohányzóasztalom.

még mindig hiszem, hogy egyszer bútorokkal fogok foglalkozni.

(Reblogged from ayra)

álljon ez itt, mint a legszebb kiadó lakás, amit valaha láttam.
ha egyszer lesz pénzem, megkeresem, megveszem és kizárólag arra fogom használni, hogy peach diaquirit vagy kőbányai világos sört igyak a lakás különböző pontjain ülve.